Interjú, WHPR TOP 100 kiadvány, 2023. november

A nagy volumenű finanszírozási ügyleteket helyezi fókuszába a Start Garancia, amely állami viszontgarancia mellett nyújt kezességet az egymilliárd forintot elérő finanszírozási ügyletekre. A 2006-ban megalapított, állami tulajdonú társaság a kezességvállalások révén a beruházások, befektetések, illetve az azokhoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozás megvalósulását segíti elő. Interjú Limbach Attilával, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatójával.

Hogyan írná körül a Start Garancia tevékenységi fókuszát?

A 2006-ban létrejött, 2021-ben működésében érdemben átalakult Start Garancia célja, hogy – professzionális kockázatmenedzsment mellett – minél több olyan vállalkozást támogasson a forráshoz jutásban, amely kezesség nélkül nem kaphatna ilyen mértékű vagy ilyen feltételekkel rendelkező finanszírozást. A társaság jelentős méretű ügyletekhez kapcsolódó vállalati hitelekből és kötvényekből eredő követelések fedezeteként nyújt kezességet, állami viszontgarancia mellett. 

Hol helyezkedik el a Start Garancia a hazai garanciaintézmények között?

A cég komplementer szerepet tölt be a hazai garanciaintézmények piacán a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) mellett. Míg ezek a kis- és középvállalatok hitelfelvételéhez nyújtanak kezességet, a Start Garancia az egyedi, nagy összegű, egymilliárd forintos ügyletnagyságot elérő finanszírozási ügyletekre összpontosít. A Start Garancia továbbá a hitelügyletek mellett kötvénykibocsátások mögé is vállal kezességet, elsősorban nagyvállalatokat kiszolgálva.

Milyen célokat támogat tevékenységével a Start Garancia?

Társaságunk működése segíti a munkahelyteremtést és a munkahelyek megőrzését, az innovációt, erősíti a versenyt (elsősorban az új projektek révén), a gazdaság szerkezeti és kockázati diverzifikációját, valamint a hitel- és tőkepiac fejlesztését, és hozzájárul a regionális és területfejlesztési célkitűzések eléréséhez, ekképpen Magyarország gazdasági növekedéséhez is. Ezen célok a tulajdonosi joggyakorlónk, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium elvárásaival is összhangban vannak.

Milyen követelményeknek kell megfelelniük a kezességet igénylő cégeknek? 

Az adott hitelfelvevők oldaláról szükséges, hogy a tevékenységük transzparens, kiszámítható és nyereséges legyen, illetve hogy közvetlen vagy közvetett módon hozzájáruljanak a magyar gazdaság növekedéséhez. A Start Garancia saját módszertan szerint minősíti a hitelfelvevőket, azonosítja a kockázatokat, és dönt a kockázatvállalás maximális összegéről. 

Maximálisan mekkora garanciát szoktak biztosítani egy finanszírozási ügylet során?

A Start Garancia által vállalt kezesség maximális mértéke a finanszírozási ügylet 80 százaléka lehet, amely mögött kötvényeknél 100 százalékos, hitelek és egyéb pénzügyi kötelezettségvállalások esetén 85 százalékos állami viszontgarancia áll. A kezességvállalás maximális összegét egyrészt az adott hitelfelvevő, illetve a projekt pénzügyi teljesítménye és cash-flow termelő képessége, másrészt a társaság saját tőkéje ügyletek mögé le nem kötött részének és a kezességvállalás állami viszontgaranciával nem fedezett részének aránya határozza meg.

Milyen sikereket tudnak felmutatni az elmúlt időszakból?

Garanciaintézményünk egyfelől még az utóbbi évek kifejezetten turbulens gazdasági környezetében is folyamatos gyarapodás mellett eredményesen tudta támogatni a gazdaságfejlesztési célok elérését. Jelenleg több mint 240 milliárd forint értékű kezességvállalási állományt kezelünk, amely az év végére akár a 300 milliárd forintot is elérheti. Kiemelnénk azt is, hogy se tavaly, sem idén nem került még sor kezesség beváltására az új típusú kezességvállalások tekintetében: bár ebben a fiatal portfóliónk is szerepet játszott, de a prudens kockázatkezelésünk is egyértelműen ezt erősíti.